Elhunyt Vathy Zsuzsa

Vathy Zsuzsa első novellája 1968-ban jelent meg, 1970-től újságíró, 1986-tól a Képes 7 gyermekrovatának szerkesztője, 1990-92 között a Kortárs prózarovatának szerkesztője, 1992-től szellemi szabadfoglalkozású, szabadúszó író volt.

Önéletrajzi fogantatású műveiben a gyermek- és ifjúkort, a nemzedéki ellentéteket, a fiatalság helykeresését, az életmódváltás nehézségeit és kudarcait ábrázolta. Erőssége a hiteles, pontos környezetrajz, a dolgok és az atmoszféra realisztikus megragadása. 

Főként kisregényei lettek sikeresek, közülük a legismertebb a Ki látott rétisast? (1984). Több elbeszélés-kötete is megjelent, például az Adjál nekem vasfogat (1973), Lúdtalpbetét Adonisznak (1977), Az ősi háztető (1980), Éjjel a fűben (1985), Szívrepesve (1989) és a Túlélés románcai (1991). Riportjait az Úgy hívtak, hogy nyúlpatikus (1983) és a Kvarcóra, ír himnusszal (1985) című kötetekben gyűjtötte össze. További művei: Itthon vagyok (1987), Beszélő kert (1993), Itt a szépséget nézzük (1995), Búrkifli (1997), Kalandregény (1999), Gördeszkák és űrdeszkák (2000), Angyalhíd (2003), Herend, az más (2006), Életünk, halálunk (2007), Angolpark (2009). 

Férje, Lázár Ervin Kossuth-díjas író volt, a Négyszögletű Kerek Erdő egyik alakja, Vacskamati Vathy Zsuzsáról kapta a nevét. 

Vathy Zsuzsa a József Attila-díjat 1986-ban kapta meg, és ugyanebben az évben elnyerte a Móra Ferenc Könyvkiadó nívódíját és Az Év Könyve jutalmat. 1990-ben a Magvető Könyvkiadó nívódíjasa lett. A Nagy Lajos-díjjal 1995-ben ismerték el, a Szobotka-díjat 1996-ban kapta meg. 2010-ben négy évtizedes prózaírói munkájáért és az Angolpark című novelláskötetéért Márai Sándor-díjat kapott. 2013-ban Prima-díjjal ismerték el. 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült.